Ez alaptészta tetszőleges használható édes és sós sütik elkészítéséhez is, csak az ízesítésbe.n van eltérés. Bármivel tölthető, akár pogácsa is süthető belőle.
Alaptészta hozzávalói:
A túrót alaposan összetörjük, majd a többi hozzávalóval együtt alaposan összegyúrjuk. Én itt kettészedtem a tésztát.
Sajtos rúd:
- a fent elkészített alaptészta fele (375 g)
- 1 teáskanál só
- 200 g reszelt sajt (ízlés szerint bármilyen lehet én goudát használtam) (50 g-t tettem a tésztába a többit a tetejére szórtam)
Vékonyra nyújtottam( kb fél cm) és kis téglalapokra vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, megszórtam a sajttal. Majd 190 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem amíg megpirult. Egy nagy hagyományos tepsi lesz tele vele.
Lekváros papucs:
Vékonyra nyújtottam( kb fél cm) és kis négyzetekre vágtam, majd egy teáskanál lekvárt tettem a közepébe, és a két szemben lévő csücskét egymáshoz hajtottam. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Majd 190 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem amíg nem kezdett el barnulni ( kb. 20 perc volt).Egy nagy hagyományos tepsi lesz tele vele. Mikor kivettem a sütőből meghintettem édesítőszerrel összekevert vanília örleménnyel.